Egy apró faluból indult, világhírű tudós lett

Nagy Zoltán fizikus mindegyik országban élt és dolgozott. Gyermekkorát egy Tolna megyei kistelepülésen, Ozorán töltötte, legközelebbi hozzátartozói ma is itt élnek.

– Pincehelyen születtem, de Ozorán nőttem fel, itt jártam általános iskolába – kezdte emlékeinek felelevenítését Nagy Zoltán. – Sőt, meglepő, de hivatalosan ma is ozorai lakos vagyok... Ha itteni kisdiákkori pályafutásomra visszatekintek, akkor először is az jut eszembe, hogy az ének és testnevelés kivételével az összes tantárgyat szerettem. Énekelni nem tudtam...

 Viszont a tudományok iránt már akkoriban élénken érdeklődött. Ma is felcsillanó szemmel emlegeti azokat a nyolcvanas évekbeli amerikai és szovjet űrutazásokat, melyek megragadták képzeletét. El is határozta, hogy repülőtiszt lesz: ezért középiskolai tanulmányait a honvéd kollégiummal is rendelkező Pécsett folytatta.

– Azután mégiscsak rájöttem, hogy leginkább a matematika és a fizika érdekel – folytatta életútjának felvázolását. – Gond nélkül jutottam be az akkor Kossuth Lajos nevét viselő debreceni egyetemre, fizikus szakra. Kiváltképp az elméleti részecskefizikában mélyültem el. Diploma után Debrecenben maradtam, szakterületemmel foglalkoztam és két év alatt ledoktoráltam. Ezután külföldre, Angliába mentem.

A tudományos világ – vett egy szemléletes példát Nagy Zoltán – némileg hasonlít a középkori céhek világára. Azokban az évszázadokban a szakmájukat frissen kitanult céhlegények ide-oda vándoroltak Európában. Valami ilyesmit tesznek az ifjú tudósok is: ez akkor is előnyükre válik, ha az elutazást néha a kényszer – technikai, anyagi feltételek hiánya – szüli.

– Durham városának egyeteme fogadott. Szerettem itt élni, még akkor is, ha a mindennapokban találkoznom kellett néhány, csak erre az országra jellemző sajátossággal. Az angol társadalom jól érzékelhetően osztálytársadalom. Jelentős a különbség például a munkások, illetve az értelmiségiek között. Egyébként érdekességképpen hadd mondjam el, hogy a Harry Potter film egyes jeleneteit Durhamben forgatták, annak idején jómagam is tanúja lehettem egy jelenet beállításának. 

Az ifjú fizikus számára megrázó élményt jelentett az északnyugati régió angol akcentusa, melyhez hasonlatossal sehol a világon nem találkozott. Ebből a szempontból kész felüdülést jelentett két év múlva az Egyesült Államok, ahol az összes szót azonnal tisztán értette.

– Amerika teljesen más világ, mint Európa. Állomáshelyem a nyugati parton, az Oregon államban található Eugene volt. Az Egyesült Államokban minden úgy van berendezve, hogy a dolgok a lehető legegyszerűbben működjenek. Ebből következően könnyű az élet, bár nem feltétlenül anyagi szempontból. Állás és jó kereset birtokában viszont minden szempontból az.

Mindenkinek alapból megjár a bizalom, de ha ezt a tőkét valaki eljátssza, akkor vége van. Nagy az egy személyre jutó tér, legalábbis a nyugati part ezen részén:  ennek köszönhetően nincs meg az a feszültség, amit Európában mondhatni az egymás szájában való élés vált ki. Mások mellett ezek a tényezők adják Amerika jó oldalát. A rossz oldalát pedig az a mérhetetlen pazarlás, ami az egész társadalmat jellemzi.

A nyitott Egyesült Államok után éles kontrasztot jelentett a zártságáról is ismert Svájc. Nagy Zoltán ehhez a jellegzetességhez hozzátette a fegyelmezettség és a tisztaság ismérveket is.


– Szép, patinás, rendezett ország, komoly, sajátos hagyománnyal és kultúrával. A társadalom meglehetősen zárt. Igaz, én abban a Genfben voltam, mely Svájcon belül is különleges helyszín, a maga internacionalitása miatt. Ez már francia-Svájc, de azért ha átmegyünk a határon Franciaországba, azt nyugtázzuk, hogy minden más Genfhez képest. Még a fű is másképpen nő… Svájc működik, valóban úgy, olyan pontosan és megbízhatóan, mint a svájci óra.

Nagy Zoltán jelenleg Németországban, Hamburg közelében él, kutató a DESY Intézetben. A létesítményhez tartozott az a már bezárt elektron-proton gyorsító, ahol a proton belső szerkezetének mélyreható tanulmányozása zajlott.


– Hozzánk, magyarokhoz a német gondolkodás áll a legközelebb. Ők is hajlamosak túlszervezni mindent, akárcsak mi. Azt a talányt még nem fejtettem meg, hogy a bürokratikus túlszervezést vajon mi, magyarok találtuk-e ki, avagy a németektől vettük át...


Hatékonyak ugyan a németek, de néha már fájdalmasan. Az intézetben rengeteg meetingre, találkozóra kell járni, de ezeken az összejöveteleken időnként egészen triviális témák kerülnek napirendre...

Ettől eltekintve Nagy Zoltán kifejezetten szerencsésnek mondhatja magát, mert azzal foglalkozhat, amit igazán szeret. Elmagyarázta ugyan, hogy mi is lenne az, kiselőadásában, ameddig azt követni lehetett, protonok gyorsultak és ütköztek nagy energiával, közel fénysebességgel.


Mindent összegezve és leegyszerűsítve, ez a kutatás közelebb visz annak megértéséhez, hogy ilyen kölcsönhatások miképp tartják össze világunkat. A laikusnak ennyi bőven elég is.

Névjegy

Nagy Zoltán Pincehelyen született 1972 szeptember 15-én. Az általános iskolát Ozorán végezte, ezután Pécsen, a Kodály Zoltán Gimnáziumban tanult tovább. A debreceni egyetemen szerzett diplomát, fizikus szakon, ugyancsak a cívis városban doktorált le. Jelenleg Hamburg közelében él. Nős, két gyermeke van. A munkáján kívül a kerékpározás a hobbija, van egy versenybiciklije, mellyel szinte száguldani lehet.

Forrás:  http://www.teol.hu/tolna/kozelet/egy-apro-falubol-indult-vilaghiru-tudos-lett-393328

Második nap

Mesés! Hihetetlen, mit találtak ki a németek

160 nyelv, 700 kilométer

Mesélj mindennap! Erre biztat mindannyiunkat a Médiaunió idei kampánya, hiszen, mint mondják, 

a mesénél nincs jobb útravaló. A javaslatot megszívlelve bizonyára a legtöbben a Grimm-fivérek

 történetei közül fogunk választani, hiszen mi magunk is ezeken nőttünk fel, és a mi gyerekeink, 

unokáink is szívesen hallgatják Holle anyó, Piroska és a farkas vagy éppen a brémai muzsikusok kalandjait.

A Grimm-mesék – nemcsak – az UNESCO szerint a világ kulturális örökségének részei, 

valóban a Föld minden pontján ismerik és szeretik őket, több mint 160 nyelven olvashatók.

 Ha kedvünk tartja, mi magunk is végigjárhatjuk a két fivér, Jakob és Wilhelm útját, és megnézhetjük, 

hol rázta ki a hópelyheket a párnájából Holle anyó, hol vitte magával a becsapott patkányfogó

 a város összes gyerekét, vagy hol húzta fel a toronyba hosszú copfja segítségével az udvarlóját Aranyhaj. 

A majd 700 kilométeres Német Meseútvonal a hesseni Hanauban, Grimmék szülőhelyén kezdődik,

 és a négy nevezetes muzsikus, a szamár, a kutya, a macska és a kakas kalandjainak színhelyén, 

Brémában végződik. 

A kirándulásnak különleges aktualitást ad, hogy jövőre kerek évfordulót ünnepelhetnek a meserajongók:

 kétszáz éve, 1812-ben jelent meg a német gyerek- és házimesék (ahogyan a hivatalos cím szól) első kiadása.

A két Grimm testvér eredetileg nyelvtörténettel foglalkozott, de ha személyesen felkeressük a hazájukat, 

mindjárt megértjük, miért varázsolták el őket a mesék. Errefelé minden dombtetőre jut egy hangulatos vár,

 körülvéve titokzatos erdővel, a városkákban kerek kupolás, sok száz éves templomok, csipkés oromzatú házak, 

régi kutak emelkednek, és a legkisebb falu is úgy néz ki, mintha életre keltek volna a gyerekkori 

Grimm-mesekönyvem illusztrációi. Akkoriban azt hittem, ilyen favázas, emeletes, 

tornyocskás házacskák csak a rajzoló fantáziájában léteznek, de nem: 

a meseút városkáiban valóban ott sorakoznak a négy-öt-hatszáz éves, 

és ma is tökéletesen jó karban lévő jellegzetes, faszerkezetes lakóházak. 

Mintha semmi nem változott volna itt azóta, hogy a Hamupipőkét kereső herceg végiglovagolt a keskeny utcákon

 – legföljebb annyi, hogy a földszinti boltokban a cipész, a kocsmáros meg a gyertyamártó helyett 

ma bankok, mobiltelefonos cégek és döner-árusok várják a vásárlókat.

A megmérgezett lány

Ilyen eleven mesekönyv-városka például Fritzlar, ahol az a vágyunk is teljesülhet,

 hogy a mézeskalács-házikókat ne csak kívülről, hanem belülről is megcsodálhassuk.

 Valaha kiskereskedők laktak abban a kis girbegurba házban, amely ma a város turistairodájának ad otthont. 

Ebben a Spitzenhäuschen névre hallgató kis épületben felkapaszkodhatunk az emeletre,

 és végiggondolhatjuk, valóban olyan romantikus lehetett-e egy ilyen kétségkívül hangulatos, 

de meglehetősen szűkös helyen lakni. Felteszem, nem volt nagyobb az a kunyhó sem, 

amelyet Hófehérke osztott meg a hét törpével – az ő történetüket egyébként 

a szomszédos Bad Wildungenben követhetjük nyomon. 

A mese a helyi Friedrichstein kastélyában született Margarethe von Waldeck emlékét őrzi:

 a gróf szépséges lányát fiatalon megmérgezték, és a valóságban sajnos nem jött a herceg fehér lovon, 

hogy életre keltse.

Kolléganője, Csipkerózsika egykori lakhelyét szintén felkereshetjük, ő a néphagyomány szerint Sababurg 

14. században épült várában aludta százesztendős álmát. 

A szépséges királylányt csókkal felébresztő királyfinak nem lehetett könnyű dolga, 

mivel a mély erdő közepén rejtőző kastélyhoz ma sem egyszerű odatalálni. 

De ne adjuk fel, mert ha a királyfinak GPS nélkül sikerült, nekünk is fog, és az erőfeszítés mindenképpen megéri!

 A romokból Csipkerózsikához hasonlóan új életre kelt Sababurg gyönyörű rózsái mellett arról is híres, 

hogy nyaranta árnyjáték-előadásokon mesélik el itt a Grimm-történeteket,

 a felújított szárnyban pedig hotel fogadja a vendégeket.

Magyar szál is akad

Nekem gyerekkoromban a Holle anyó volt az egyik kedvenc mesém, akkoriban ugyanis még szerettem,

 ha hullik a hó, és azt is elhittem, hogy a gonoszok megbűnhődnek, a jók pedig elnyerik méltó jutalmukat. 

Ezt a hangulatot idézik fel Hessisch Lichtenau meseparkjának állomásai, ahol ugyanúgy rázhatjuk

 a párnákat, szedhetjük az almát vagy reménykedhetünk a ránk váró jutalomban, mint a mesebeli derék kislány. 

Holle anyó történetét – aki ha megveti az ágyát, havazik a földön 

– a közeli Hohe Meissner hegycsúcs inspirálta, ahonnan ma is gyakran érkeznek hófelhők a városka fölé. 

A másik kedvenc mesefigurámmal, a libapásztorlánnyal pedig Göttingenben futottam össze:

 szobor formájában éppen vizet mert a kútból a libáinak. 

A híres egyetemi városban egyébként magyar szálra is akadunk, hiszen nemcsak a Grimm fivérek, 

hanem számtalan Magyarországról érkezett hallgató is tanult itt

 – az egyik régi házon például Kőrösi Csoma Sándor emléktáblájával találkozunk.

Forrás:http://www.otvenentul.hu/szabadido/52884

Az első nap

Tíznapos mennyország

Kétszáz állami gondoskodásban élő gyerek vett részt az Ágota Alapítvány nyári táborán a Csongrád megyei Tiszaszigeten. Feldobott hangulatú gyerekekkel és legalább ennyire feldobott önkéntesekkel találkoztunk.

Püspök, államtitkár, nevelők, önkéntesek és állami gondoskodásban élő gyerekek közös focimeccsel nyitották meg az alapítvány táborát. Az idén a szokásosnál is nagyobb sajtóérdeklődés mellett indult a tábor, miután a Szeged-csanádi Egyházmegye több megyében is átvette a gyermekvédelmi intézmények működtetését, és igazgatónak az Ágota Alapítvány vezetőjét, Kothencz Jánost tette meg. Így a tábor megnyitóján a szokásosnál több protokollvendég jelent meg, akik számára Kothencz nyilvánvalóvá tette: nem úszhatják meg beszédekkel, a gyerekekkel való valódi kommunikáció egyetlen lehetséges formája a közös játék.

Kothencz szenvedélyes, karizmatikus figura, aki maga is állami gondozásban nőtt fel, és életét tette arra, hogy ha máshogy nem megy, módszereiben megújítsa a fásult, közönyös, ezer sebből vérző rendszert. Ennek csak egyik eleme az évente megrendezett tábor, ahol a játékok mellett kiscsoportos foglalkozásokon vitatják meg a gyerekek számára legfontosabb témákat.

– Könnyebb itt, mint otthon. Senki nem a tökös gyereket adja, hogy gyere ide, betöröm az arcodat, hanem normálisan lehet kommunikálni – így fogalmazza meg egy tizenöt éves bácsalmási fiú, Dávid, mit élvez legjobban a táborban. A srác a programok közül a szigorúan füst- és alkoholmentes diszkót emeli ki.
– Itt többet beszélgetnek velünk – ezt pedig a tizenhét éves Kitti mondja.
– Hetekig nem aludtam, mielőtt kikerültem az intézetből. Nagyon féltem, nem sok felvilágosítást kaptunk, hogy milyen a kinti világ – meséli a huszonhét éves Rékasi Julianna, aki maga is állami gondoskodásban nőtt fel, és most önkéntesként vesz részt az alapítvány munkájában. – Az volt a fontos, hogy beszélgettek és megértették velem, hogy én is érek valamit.

Nehéz leírni a tábor hangulatát: versenyek és vetélkedők, nagy beszélgetések és közös kurjongatás. A versenyeknek nyilvánvalóan az a céljuk, hogy minél többen nyerjenek rajtuk: a gyerekek szomjaznak a jó szóra. Kothencz Jánossal csendesen körbesétálunk – a tábornak ebben a szakaszában, amikor már lezajlottak az apró „viharzások”, bensőséges, védett hangulata lesz, már nemigen engednek be külsősöket. Nemcsak a gyerekek érdekesek – amint a védekező tartózkodás és a kitárulkozni vágyás fura elegyével küszködnek –, hanem az önkéntesek is. Van köztük hentes, a szakmáját éppen újragondoló nevelőtanár, és egy sereg volt állami gondozott fiatal.

– Irányt kell mutatni – fogalmazza meg Fehér Mihály önkéntes a feladatukat – mi az, ami előttük áll, mi az, amiből erőt tudnak meríteni, mi az, ami akadály lehet. Mintát kell mutatni, mi az, ami jó, és azt hogyan kell megbecsülni. Egy olyan nevelőnek, aki családban nőtt fel, mindig mondhatják azt a gyerekek, hogy te könnyen beszélsz, nem tudod, mit élünk át. Egy fokkal hitelesebb lehet számukra valaki, aki ugyanabban a helyzetben volt, amiben ők most. Én tizenhét évesen jártam ebben a táborban először, most érettségiztem, és szociális területen akarok továbbtanulni. És tudom, hogy ez a tíznapos mennyország mindig visszavár.

Tanács Gábor

Forrás: http://www.szabadfold.hu/lakohelyem/tiznapos_mennyorszag_allami_gondoskodas_nyari_tabor

Miért indul a blog?

Annyi rossz hírrel találkozunk nap mint nap....Ez megölte, az kirabolta,a harmadik elfogta...
Azt szeretném, ha rácsodálkozhatnánk a mindennapok egyszerű örömeire.
Nem én írom a híreket,csak keresgélek, s ha olyanra akadok, ami felvidít, megosztom másokkal is...Hátha nekik is segít szebbé tenni a napjukat:)))